„ A drágakövek neveit      címként viselõ, absztrakt programdarabok harmóniailag különösen érzékeny szerzõt mutatnak, akinek szimmetrikus szerkezetû hangzatai kôkemény disszonanciáikkal együtt méltán tarthatnak igényt a hallgatóság elismerésére.”

/ Németh G. István kritikus a Kőfantáziák c. művéről /

 

„A Tündérmenet varázsos hangulatú mesevilágát  Dragony Tímea nagy szakmai biztonsággal építi föl. Gyönyörű, gomolygó harmóniák teljesednek ki az énekkarból kiváló két szólista szépen vezetett dallamáig, majd süllyednek vissza a kórus képviselte éjbe.”                                                              /Eisenbacher Zoltán a Tündérmenet c. vegyeskari művéről/


Klenyán Csaba - Liszt-díjas klarinétművész

Szabó Ede, Maczák János, Miháltz Gábor, Balogh József és Kovács Béla növendékeként végezte tanulmányait (az alapfoktól a Liszt Ferenc Zeneakadémiáig) s emellett Kurtág György, Eötvös Péter és Dukay Barnabás művészete volt munkásságára és hitvallására mély hatással. A klasszikus, romantikus darabok mellett jelentős hangsúlyt fektet a kortárszene interpretálására is. Repertoárja ezer művet ölel fel.

Az Új Magyar Zene Egyesület (UMZE)  egyik alapítója. Az Új Dimenzió Műhely, a Horizont kvintett, az Oláh-Klenyán Duó, a Grand Trió Concertante, a Weiner-Szász Kamarazenekar tagja. Európa szinte valamennyi országában koncertezett, és számos nemzetközi versenyen - többek között Arizonában és Constantában - ért el első helyezést.

Eddig 54 hanglemezen játszott, szólólemezeit a BMC és a Hungaroton gondozza. Számos zeneszerző dedikálta neki műveit. Jeles jazz-muzsikusokkal játszik rendszeresen különböző improvizatív zenét játszó projektekben.

Hétszer elnyerte a Szerzői Jogvédő Hivatal ARTISJUS díját is, kiemelkedő kortárszenei tevékenységéért 2002-ben Soros-ösztöndíjat, 2003-ban Liszt-díjat kapott.

Klenyán Csaba Selmer Recital klarinéton játszik.

Állandó előadója Dragony Tímea szerzői estjeinek a kezdetektől és számos Dragony kompozíció kimagasló színvonalú bemutatása fűződik a nevéhez!

Precíz munkájával, magas szintü, egyedi hangszertechnikai tudásával meghatározó muzsikus egyénisége a magyar kulturális életnek.